Nagyon jó ez a kávé és szeretném leírni anyukám tapasztalatát. Mindig is szerette a kávét, de sajnos sosem tudott annyit fogyasztani belőle és olyan élvezettel, mint mások. Koffein érzékenysége miatt szédült és felment a vérnyomása, miután megivott egy csésze "hagyományos" kávét. A ganoderma kávénak köszönhetően most már bármennyit kávézhat kellemetlen mellékhatások nélkül.
De!
Mivel a ganoderma sejt szinten hat, további pozitívumokat is felfedezett. Csökkenteni tudta a savlekötő szedését,nem ég a gyomra bizonyos ételek után, de ami a hab volt a tortán, hogy pár hét kávé fogyasztás után nem várt hasi görcsök jelentkeztek.
Azt tudni kell anyukámról, hogy 58 éves (megkaptam az engedélyt, hogy ezt az infót nyilvánosságra hozzam ) és 3 éve változókorba lépett. Viszont a ganoderma olyan folyamatot indított el nála, hogy egy rendes 4-5 napos menstruációt idézett elő.
Nem hiába nevezik a ganodermát "szkennernek", hiszen addig pásztázza a testet, amíg meg nem találja azokat a részeket, melyeket egyensúlyba kell hozni.
Anyukám "csak" azért kezdte el fogyasztani a ganodermás kávét, hogy végre ő is a kávéfogyasztók táborát erősítse. Mellette pedig még jótékonyan hatott a refluxára is, plusz a gyógygomba sejtmegújító és sejtfiatalító hatását is megtapasztalta. 🥰
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.